A legfrissebb híreket, információkat, programokat hallhatják, valamint láthatják a Közbiztonsági Díj átadását is, melyet a Monori Polgárőr Egyesület kapott 2016-ban. |
|
Gere Imrével a Monori Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjével a téli átállásról és a fűtési szezon kezdetére vonatkozó fontosabb szabályokról beszélgettünk. |
|
Töredékek című rovatunk az '56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából készült. Schaller Tamás református lelkésszel Magócsi István teológus hallgatóról beszélgetünk. |
|
Törvényi kötelezettségének tett eleget a monori önkormányzat képviselő-testülete október 17-én, amikor a Vigadó dísztermében megtartotta idei közmeghallgatását. Dr. Zsombok László polgármester és Darázsi Kálmán alpolgármester számoltak be az elmúlt 1 év gazdálkodásáról, a fejlesztésekről, majd válaszoltak a lakosság észrevételeire. |
|
Október 6-án délelőtt a pótharaszti sétaerdő legújabb fejlesztése során kialakított létesítmények átadó ünnepségére voltunk hivatalosak, melyen a NEFAG Zrt. vezérigazgatója mellett az állami földekért felelős államtitkár és az önkormányzati ügyekért felelős államtitkár is jelen volt.
|
|
A Monori Néptánctalálkozó összefoglalójának 2. része látható, melyben a Fesztiválcsarnokban történt eseményeket idézzük fel. Dr. Zsombok László köszöntötte a résztvevőket. Laza Istvánnal készítettünk interjút. |
|
A monori képviselő-testület aktuális üléséből a kiemelt napirendi pontokat, illetve az interpellációkat tekinthetik meg. Elsőként egy új rendelet megalkotását láthatják, mely a közterületi alkoholfogyasztás szabályozásáról szól, majd Rajki László ügyvezető igazgató és dr. Ugrin Dániel aljegyző beszámolóit tekinthetik meg. |