Heti Frisss... rovatunkban a testületi ülés interpellációit láthatják, hiszen Sinkovicz László, Lendvay Endre és Leé Richárd képviselő urak kértek szót július 14-én. Ezen a napon döntött a testület a Monori Gondozási Központ vezetői állására beérkezett pályázatokról, illetve a Monor város jó tanulója, jó sportolója cím odaítéléséről is. |
|
Nagy László a Gemini Televízió állandó biztosítási szakértője olyan jó tanácsokkal lát el bennünket, melyek az utasbiztosítás megkötéséhez szükségesek. Edittel többek között arról is beszélnek, mennyire fontos, hogy megfelelő biztosításunk legyen, illetve a közelmúlt eseményei kapcsán a terrorizmussal kapcsolatos biztosításról is szó lesz. |
|
Lelki Otthon rovatunkban Edit és Schaller Tamás református lelkész egy szeptemberi 10-én megrendezésre kerülő programról beszélgetnek. A vendégváró nyílt nap második alkalommal fogadja vendégeit a monori református nagytemplomban és annak gyülekezeti helyiségeiben, ahol a filmvetítéstől a különböző előadásokon, gyerekfoglalkozásokon keresztül megismerkedhetnek a református gyülekezet életével. |
|
Hosszú kihagyás után ismét jelentkezett A megújuló város rovatunk, mely a monori beruházásokat mutatta és mutatja be. Ezúttal a monori TESZ-VESZ Óvoda felújítási munkálatait követjük nyomon Rajki László ügyvezető igazgató segítségével. |
|
Első kézből rovatunkban a júliusi testületi ülésből láthatnak kiemelt napirendi pontokat. Először Gubán Sándor főépítész tájékoztatóját láthatják az M4 gyorsforgalmi út építésével kapcsolatban, majd a hulladékgazdálkodás területén történt legfontosabb változásokat mondja el Takács Endre elnök-igazgató.
|