A monori Vigadó Kft. 2016-ban is megtartotta nyári napközis táborát, melyen az ovis korosztálytól egészen a felső tagozatos diákok vehettek részt. Bajkai Tamara nem csak a gyerekeket, hanem Hanzelik Andreát is faggatta a tábor részleteiről. |
|
A Határtalanul pályázatnak köszönhetően a nyáregyházi Nyári Pál Általános Iskola 7. osztályos diákjai Erdélyt barangolták végig. A pályázat részleteiről az intézmény vezetője, a kirándulás vezetője és két kisdiák is beszélt. |
|
A nyári hőségről, a tűzgyújtás veszélyeiről és a vasúti töltés melletti nagy tűzről beszélgettünk Gere Imrével, a Katasztrófavédelem monori kirendeltségvezetőjével. A felvételben szereplő fotókat a kirendeltség bocsátotta rendelkezésünkre. |
|
A VI. Meghívásos Fogathajtó Versenyről, a szervezésről, a visszajelzésekről beszélgettünk a helyszínen, a Bacchus téren, Tönköl Anitával, a fogathajtó verseny főszervezőjével. |
|
A Bécsi béke megkötésére emlékeztek városunkban a református kistemplomban. Vladár István és Schaller Tamás református lelkészek emlékezését követően Kiss Zsolt énekelt, majd Szőnyi Attila történelmi visszaemlékezést tartott. Ezt követően az emlékezés virágait helyezték el a Bocskai szobornál. |