A Zsaruk rovatban az Ady Úti Általános Iskola 4-es diákjainak kerékpáros versenyéről számolunk be. Balog János r. őrnagy beszélt a programról. |
|
A város legsportosabb iskolája címért folyó küzdelem utolsó állomása a városi futóverseny, a megújult tavas parkban. A programon valamennyi monori általános és középiskola diákjai részt vettek. A főszervezőt, Seregi Évát kérdeztük az eredményről. |
|
Trianoni megemlékezést tartottak a Gera-kertben 2016. június 4-én. A megemlékezésen felvidéki és kárpátaljai vendégek is jelen voltak, képviselőik emlékbeszédet tartottak. |
|
A monori Vigadóban köszöntötték a nevelési, oktatási intézményekben dolgozókat pedagógusnap alkalmából. A város vezetése nevében dr. Zsombok László polgármester adta át a Monor város Nevelési, Oktatási és Közművelődési Díj elismerést, majd a KLIK Monori Tankerületének vezetője, Farkas Zoltán is okleveleket nyújtott át a monori iskolák nevelőinek. |
|
A Közinformatika Nonprofit Kft. szakmai konferenciát tartott Monoron, melyen köszöntőt mondott Pogácsás Tibor államtitkár. A rendezvény kapcsán a cég vezetőjével készítettünk interjút. |
|
Októberben új bemutatóra készül a Monori Színház. A Gemini Televízió az alakuló társulati ülésre és egyben első összeolvasásra kapott meghívást a darab rendezőjétől, dr. Patkós Józseftől. |
|
25 évvel ezelőtt alakult meg a monori tűzoltóság. |